A fesztiválszervező párhuzamba állította az Azahriah-koncertek és a fociválogatott sikerei utáni köhangulatot. Úgy érzi, most is közös magyar ügy született.
Lobenwein Norbert és Fülöp Zoltán viszont felajánlotta segítségét a stábnak, vagyis ha a jövőben segítségre lesz szükségük, továbbra is fordulhatnak hozzájuk tanácsért.
A VOLT főszervezője azonban nem fél kiállni az ellenzéki mételyezéstől nem fertőzött ifjúság érdekei mellett, egyben fölvételét kéri az állampárt agitprop részlegébe. Ja, nem: már ott van.
Az új amerikai tulajdonos által végzett tavalyi vagyon-felülvizsgálaton csaknem hétszázmilliós veszteséget könyvelt el a Sziget egyébként nyereséges szervezője.
Megosztott Pro Urbe díjat kapott Fülöp Zoltán és Lobenwein Norbert, a Telekom VOLT fesztivál két alapító-főszervezője. A díjat Sopronban, a Hűség Napja alkamából vehették át.
Közbeszerzési versenyeztetés nélkül újítja fel 2,5 milliárdból az állam Budapest központi terét, az Erzsébet teret. A jogszabályi előírásokat úgy kerülték ki, hogy a téren működő intézményeket egy kusza hátterű állami cégre bízták. Ezzel viszont új gazdája lett a Gödör-Akváriumnak is, így nem tudni azt sem, hogy maradhat-e a tavaly kiválasztott – a Sziget-birodalomhoz tartozó – cég, amely a szórakoztatásért felel. A felújítás idejére elköltözött a térről a Design Terminál is: miközben lábra kaptak olyan hírek, hogy étterem kerül a helyére, hivatalosan ezt az állami vagyonkezelő cáfolta. A háttérben komoly lobbizás folyik, az államnak pedig nagy tervei vannak a térrel.
Nem sokon múlott, hogy a 20. VOLT Fesztivál megrendezését egy környezetvédő szervezet megakadályozza. Ha így lett volna, több tízezer voltosnak okoztak volna szomorúságot, viszont tény: senki és semmi nem zavarta volna meg a Lővér növény- és állatvilágát. Interjút olvashatnak Amy Makowieczkivel, a turné- és fesztiválkultúra zöldítését célzó ReVerb szervezet képviselőjével és Lobenwein Norberttel, a VOLT szervezőjével.